Mátrai Sándor

 

Folytassuk Nagyszénás jeles szülötteinek a bemutatását egy híres válogatott labdarúgóval, Mátrai Sándorral.

Mátrai Sándor született Magna Sándor (Nagyszénás, 1932. november 20. – Budapest, 2002. május 29.) atléta, rövidtávfutó, labdarúgó. 1952-ben az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Az FTC-ben középhátvédként, a válogatottban jobbhátvédként játszott. Orosházán a stadiont róla nevezték el Mátrai Sándor Stadionnak, valamint szobor őrzi ugyanitt emlékét.

Nagyszénáson született, itt járt elemi iskolába, és itt kezdett el atletizálni is, majd 1946-ban az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulója lett, itt a nevelő tanára Glózik Pál/ “papírfülűek”/ volt. A kiváló adottságú, rendkívül szorgalmas diák a sport terén először az atlétikában jeleskedett: ifjúsági válogatott, többszörös országos középiskolai bajnok – 1949-ben labdarúgásban is. Sportpályafutását atlétaként kezdte: rövidtávfutóként itthon a legjobbak közé tartozott, a 4×100-as váltónak első számú tartalékja volt. Eleinte még tagja (később aztán kikerült) volt a helsinki olimpiára készülő 4×100-as futóváltónak (10.9 másodperc volt a legjobb ideje!), valamint távolugróként (egyéni legjobb: 699 cm) és magasugróként (egyéni legjobb: 183 cm) is jeleskedett.

1946-1952 között az Orosházi Kinizsi labdarúgó csapatában játszott középcsatár poszton. Tehetségére, eredményességére felfigyeltek a fővárosban, Orosházáról 1953 elején igazolta le az akkor Budapesti Kinizsi néven szereplő Ferencváros.  Az egykori híres center, Deák Ferenc utódjának tartották. Nem kezdett rosszul, első élvonalbeli bajnokiján 1953. március 15-én a Kinizsi-Szombathely találkozón négy gólt szerzett. Másfél évvel később a védőgondok miatt a jobbhátvéd posztjára került, s ott olyan jól futballozott, hogy nem került már vissza a csatársor tengelyébe.

Atléta múltjának eredményeként éveken át a leggyorsabb magyar labdarúgónak bizonyult. Gyorsaságához az esztendők folyamán egyre több labdarúgó erény csatlakozott. Technikailag sokat csiszolódott. Labdakezelése biztonságossá, a bal lába is “használhatóvá” vált. Fejjátéka kezdettől fogva kitűnő volt. Nagyszerű ütemérzéke, valamint bátorsága révén a becsúszószerelések valóságos mesterévé vált. A szélsőhátvéd helyén jól kamatoztatta a csatársorban szerzett tapasztalatait. Gyakran futott fel a támadásokkal és pontos beadásokkal teremtett lehetőséget a támadók előtt. Taktikai érzéke is kifogástalan volt. A söprögető szerepkörében sorozatosan kitűnő teljesítményt nyújtott. Remek védő volt, sohasem szerepelt fegyvertárában a durvaság, a kíméletlenség. Példás küzdőképességgel és sportszerűséggel rendelkezett. A hatvanas évek elején már ő volt az FTC csapatkapitánya. Gyorsasága, szerelőkészsége, pontos becsúszásai révén pályafutása nagy részében Európa legjobb védői között tartották számon. A magas, hosszú lábú, tehetséges atlétapalántából másfél évtized leforgása alatt sokszoros válogatott labdarúgó lett.

A válogatottban 1956. február 28-én játszott először, mégpedig Bejrútban, Libanon ellen, amelyen 4:1-re győzött csapatunk. Másfél évvel később már a 2-es számú mez első számú tulajdonosa volt, s 1957 őszétől csak ritkán hiányzott a nemzeti csapatból. A három magyar futballista egyike (Grosics Gyula és Sípos Ferenc mellett), aki három világbajnokságon vett részt, és azokon a magyar csapat valamennyi mérkőzésén játszott. Összesen 12 vb-összecsapáson futballozott 1958-ban, 1962-ben és 1966-ban. Utóbbi két tornán a magyar válogatott az elődöntőbe jutásért mérkőzött. Tagja volt az 1964-es Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett együttesnek is. A válogatottban nyolcvan alkalommal lépett pályára, utoljára 1967. szeptember 27-én a Népstadionban.

A Ferencvárossal három bajnoki címet nyert (1962-63, 1964, 1967) és egyszer kupát (1958). Részese volt a legnagyobb magyar klubsikernek, az 1964-65-ös idényben a Ferencváros elnyerte az UEFA-kupa elõdjét, a Vásárvárosok-kupáját. A torinói döntőben a Juventust győzték le 1:0-ra Mátraiék, és csapatkapitányként ő vehette át a serleget.

Bár játéka alapján még szerepelhetett volna a bajnoki címet nyert Ferencvárosban, 1967 végén az első osztályba feljutott Egyetértéshez igazolt. A soroksári együttesnek 36 évesen is vezéregyénisége volt, nagy része volt abban, hogy az újonc nem esett ki az idény végén. 1969-ben fejezte be pályafutását. Az NB I-ben összesen 385 mérkőzést játszott és 32 gólt szerzett.

Egész pályafutásával kitűnt, népszerűsége is óriási volt, nem véletlenül rendezett tiszteletére – és Fenyvesi Máténak is – a Fradi elnöksége búcsúmeccset 1969-ben (1968-tól az Egyetértés játékosa volt, így az 1967/68 évi VVK döntőről is lemaradt). Ez a hatvanas években bizony még ritkaságnak számított. Nem csak a Népstadionban, hanem a Vienna elleni bécsi visszavágón is – az osztrákok kérésére! – fellépett a Hohe Warte pályán a két ferencvárosi világklasszis. Búcsúmeccse külföldön (!) azóta sem volt senkinek.

A legendás hátvédet 2002. május 29-én  szerda délben, kórházi ágyán érte a halál. A hosszú ideje betegeskedő Mátrai Sándor 70 évet élt.

Orosházán az ő nevét viseli a városi stadion, és szobor is őrzi emlékét.

Sikerei, díjai

  • Magyar bajnok: 1962-1963, 1964, 1967.
  • MNK győztes: 1957-1958.
  • VVK győztes: 1964-1965, 2. 1967-1968, 3/4: 1962-1963.
  • Világbajnoki 5. (1962, Chile), 6. (1966, Anglia).
  • Európa-bajnoki 3. (1964, Spanyolország)
  • Az év labdarúgója (1965)
  • az FTC örökös bajnoka (1974)
  • az MLSZ centenárium emlékérme (2001)

Végszóként idézném az egyik FTC rajongó szavait: AZT KÍVÁNOM A FRADINAK, HOGY SOK MÁTRAIJA LEGYEN A JÖVŐBEN!

Fotók:

 

 

Forrás: Wikipedia; TempoFradi; Üllői út 129.

Fotó: TempoFradi; Oroscafe; people.inf.elte.hu

Hozzászólás

hozzászólás

Kedvelheted még ezt is

Read previous post:
Újraélesztés oktatás Csanádapácán

 

Close