Minden legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!”/Kádár János/
Miért írom ezt? Nézegetve a közelmúlt „kiemelt falusi” eseményének képeit érdekes retró hangulat fogott el, az az érzés, amikor ismerős valami, de sosem gondoltam volna, hogy még egyszer átélem, újra le kell tüdőznöm a szocializmust. Úgy veszem észre, ismét visszaköszön a régmúlt, az az idő, amikor minden olyan kirakat szinten működött, amikor virsli, mustár és sörszagú majálisokkal, mosolygós arcokkal tették fogyaszthatóvá a csóró mindennapokat. Amikor az elvtársak leültek közénk a padra pár percre, és elmesélték milyen szegények is voltak régen, mit is köszönhetünk a mindannyian a szocializmusnak. Megmentettek minket a szegénységtől. Ők beszálltak a zsiguliba, mi meg haza bicikliztünk, és örültünk, hogy nem lóg ki ennél is jobban a seggünk, a gatyából. De a mustár és a sör sokáig nem tudta elnyomni a valóság illatát, hogy az elvtársak megszedték magukat, mi meg maradtunk ugyan olyan csóringerek, mint régen. Jött a rendszerváltás.
Majd eltelt 26 év, és rá kell jönnünk sajnos semmisem változott. Az elvtársak a zsigulit lecserélték Volvo-ra, BMW-re, mi meg a biciklit az ő öreg zsigulijukra. Az elvtársakból vállalkozó lett, mi maradtunk ugyan azok, akik voltunk. Jó munkásemberek a téeszben, csak annyi a különbség, a téesz most az övék. Néha most is leülnek közénk, együtt szidjuk a rendszert, nosztalgiázunk milyen is volt régen, és ismét elhangzik a régi ismerős mondat tőlük: Örüljünk, hogy megmentett a szegénységtől minket, hiszen munkát ad nekünk.
Én ideológiailag nem vagyok elég képzett, ezért nem is érthetem, hogy nálunk miért a legnagyobb vállalkozók hirdetik a szocializmust, az egyenlőséget, és a munkásosztály felemelkedését, amikor ők zsákmányolnak ki bennünket a legjobban. Egyet viszont értek: „a politika az eladható demagógia művészete”.
De térjünk vissza a képekre. Ha azokat a képeket a Facebookon külön-külön láttam volna, akkor boldog, mosolygós családokat látnék, és ez a retró érzés sem tört volna elő belőlem. Talán azt gondolnám, hogy egy Nagyszénásról készülő promóciós filmhez volt szereplőválogatás. Így, együtt elénk rakva viszont üzenete van ezeknek a képeknek, melyet van aki ért, van aki nem, és van aki nem is akar megérteni. Az üzenet pedig az, hogy felébredt a szocializmus csipkerózsika álmából Nagyszénáson.
A szervezők persze kifejezetten szeretik hangoztatni, hogy „pártsemleges” összejövetel az övék, ahol sok jó ember megfér egymással. Mégis mit látok? Azt látom, hogy rövid idő alatt az MSZP-szimpatizánsok, birtokba vették a rendezvényt, így könnyedén elkészülhetett az elvtársak saját promóciós anyaga: Ismét a nép között címen. A buzgó nép pedig jól játszotta a statiszta szerepét, nem törtetett, nem hisztizett, beállt a sorba, hogy az elvtársaknak legyen háttér. Még örültek is, ott lehetnek ők is valamilyen szerepben a „nagyok” között. Mert sajnos a magyar ilyen helyezkedik, hogy szép szóval fejezzem ki magam.
Egy este alatt, szép lassan mindenkiről lehullott a lepel, az ideológiai korlátok megszűntek és mindenki visszatalált a fejlődés régi-új ideológiájához, a szocializmushoz, és a krumpli leves újra krumpli leves lett, nem valami déligyümölcsös turmix. Begyógyultak a sebek és összeforrt, ami összetartozik.
