A Hagyományos Házépítő Kft. 2008-ban azzal a céllal alakult, hogy kitöltse azt az űrt, ami akkor és még mai is mutatkozik az építőipari kivitelezés területén: a hagyományos építőanyagok, technológiák felelevenítése és megfelelő színvonalú alkalmazása a XXI. században.
Céljuk, hogy felelevenítsék mindazt a tudást, ami a régi idők építő-mestereit jellemezte, s erre alapozva a jelen kor igényeinek megfelelő, emberarcú építőipari tevékenységet folytassanak.
Az alapítók mindegyike jelentős tapasztalattal bír műemléki vagy műemlék jellegű épületek felújításában, hasznosításában.
Tapasztalt szakemberek mellett, kipróbált alvállalkozók bevonásával minden szükséges munkát el tud végezni a cég ezeken a speciális területeken: borona-, patics- vagy tömésfal kialakítása, hagyományos födém- és tetőszerkezetek építése, zsúpfedés, sártapasztás, döngölt padozat, egyedi nyílászárók készítése, stb.
Az alapítók végzettsége, tudása és tapasztalata lehetőséget ad arra, hogy az épületek megtervezésétől és engedélyeztetésétől a forrásteremtésen át, a teljes körű kivitelezésig bezárólag segítsék megbízóikat. A szakemberek között van építészmérnök, pályázatírással és projektmenedzsmenttel foglalkozó szakember, műszaki mérnök, mindannyian évtizedek óta foglalkoznak a népi építészeti örökség dokumentálásával, megőrzésével, új funkciók keretei közt való hasznosításával.
Ennek megfelelően a cég szolgáltatási listája meglehetősen széles körű: népi- és műemlék épületek felmérése, dokumentálása, felújítási javaslatok és tájegységi típustervek készítése, pályázatírás, projektmenedzsment, építészeti szakmai szolgáltatások, hagyományos épületszerkezetek készítése, javítása (pl. gerenda vagy tömés falazatok, zsúpfedés, agyagtapasztás), egyedi nyílászárók pótlása, régi berendezési tárgyak és bútorok restaurálása, javítása.
A legtöbb megrendelés az önkormányzatok, múzeumok, skanzenek köréből érkezeik, de magánszemélyek számára is végeztek felújításokat, elsősorban Ausztriában.
A megbízókkal hosszútávra szóló együttműködéseket kötnek, ezzel garantálva a garancián túli karbantartások megvalósulását is, hiszen a rendszeres karbantartás ezeknél a hagyományos technikáknál elengedhetetlen.
Első munkájuk 2009-2010-ben a büki népi műemlék tájház teljes körű felújítása volt, ahol a tömés falak szerkezeti megerősítése, pótlása, javítása mellett a tetőszerkezet javítása és új zsúpfedés készítése valósult meg. Emellett hagyományos nyílászárók javítás-pótlása, valamint vizesblokk és padlófűtés kialakítása, új padlóburkolatok kialakítása és padlássározás történt. Az épület udvarának rendezésén túl, a gémeskút helyreállítása, és népi kerítésépítés is szerepelt a feladatok között.
Számos tájház felújítása (Kétvölgy, Magyarszombatfa, Galambok, Rédics, Csesztreg) mellett a legnagyobb volumenű vállalkozásuk a Szalafő-Pityerszeri Népi Műemlék Épületegyüttes komplex felújítása volt az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának megbízásából. A közel 2,5 éves munka során 11 műemlék lakóház és gazdasági épület felújítása történt meg, valamint a villamos energia- és villámvédelmi rendszer kiépítése mellett, kiállítási bútorzatot is készítettek, illetve egy kültéri pihenőpont is kialakításra került. Nekik köszönhető még az Őrségben a pankaszi harangláb és a nagyrákosi kovácsműhely felújítása is.
Dolgoztak még a Cáki pincesoron éppúgy, mint az ausztriai Heiligenbrunn pincesorán.
Az új építésű és funkciójú, de hagyományos megjelenésű épületek tervezése és kivitelezése sem áll távol tőlük: építettek például az oszkói szőlőhegyen egy tájjellegű torkos pajtát kézműves eszközök bemutatására, illetve egy fonott falú, zsúpfedeles kültéri foglalkoztató épületet is.
Tovább a teljes cikkre itt.
Forrás: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
Fotó: Zágorhidi Czigány Ákos