Civilek Gazdák Hírek

Nagyszénási pálinka a Kárpát medence legjobbjai között

 

Ismét öregbítették Nagyszénás hírnevét, településünk és az itt élők jó hírét.

Tegnap rendezték meg a XIII. Orosházi Hagyományok Ízek Versenyt Orosházán, sokunknak csak a nagyközönségnek szóló zenei koncertekkel lopta be magát a rendezvény a szívünkbe. Kevesen tudják viszont, hogy az orosházi verseny komoly szakmai megmérettetéseknek a helyszíne, a kolbászgyúró csapatokon kíivűl, száraz kolbászok és pálinkák is versenyeznek ezen a napon. Az elmúlt évek során többször volt aranyérmes kolbásza Nagyszénásnak, most az idén a pálinkák versenyén sikerült az aranyérmet elhozni.

A verseny már régóta nemzetközi, Magyarország mellett négy ország pálinkafőzői képviseltették magukat. A hazai versenyzők is az ország minden szegletéből, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, megyékből voltak jelen párlataikkal, összesen 243 nevezéssel.

Még Szlovák versenyzők a pálinkafőzés kísérletezőbb ágát képviselik, a Vajdaságiak a klasszikus gyümölcspárlatokhoz ragaszkodnak.

A nemzetközi zsűrinek idén is nehéz dolga volt (Fotó: Kecskeméti Krisztina) Orocafe.hu

A beérkezett mintákat öt, egyenként háromszemélyes, nemzetközi zsűri bírálta el, a Magyarországon érvényes húszpontos minősítés szerint. Illat karakter, illat tisztaság, ízkarakter, íztisztaság és összbenyomás alapján pontoztak az ítészek. Tizennégy és tizenhat pont közt bronz, tizenhat és tizennyolc pont közt ezüst, e felett arany minősítést kaphatnak a beküldött pálinkák. Ezen felül minden gyümölcs fajtából, amelyből legalább tíz minta érkezett, a zsűri odaítélte a legjobbnak a fajtagyőztes címet is. – osztotta meg a zsűrizés menetét Benkő Lajos az Oroscafe.hu riporterével.

 

A nagyszénási Mozogj!Főzz!Bulizz! rendezvényen 2018-ban a Sátán nyál és birs pálinkájával ért el remek eredményeket.

A nagyszénási Laszli Zoltán pálinkájának nem ez volt az első megmérettetése, hiszen a helyi Mozogj!Főzz!Bulizz! rendezvényen már többször ért el sikereket pálinkájával. De ez a rendezvény volt az első nagyobb és nemzetközi megmérettetése a tudományának, ahol mindjárt arany minősítéssel nyitott az Irsai szőlő pálinkája.

Szőlő pálinkáját a zsűri arany éremmel jutalmazta 2019 március 2-án.

Sajnos a birs pálinkája nem volt még versenyérett, de bízunk benne jövőre azt is megméretteti, mert Nagyszénáson azzal nyert többször is.

Három pálinka lovagrend jelenlétében vehette át az oklevelét Benkő Lajostól a zsűri elnökétől

Gratulálunk Zoli!

Szerző: Szeretlek Nagyszénás