Civilek

Mi így szeretünk Nagyszénás!

Lassan egy éves lesz a Szeretlek Nagyszénás honlapunk, ideje egy kicsit áttekintenünk az elmúlt 1 évünket. Mit szerettünk volna elérni? Szerettük volna bemutatni Nagyszénás egy másik, sokkal színesebb, gazdagabb arcát, az embereken, civil szervezeteken keresztül. Szeretlek Nagyszénás szerkesztőiként mindig örömmel számoltunk be azokról a történésekről, amelyek Nagyszénás civil életéről szóltak. Azokról a szereplőkről, emberekről, akik pénzt, időt, nem sajnálva alkotnak meg valamit, legyen az egy terítő, vers, festmény, egy tánc, egy rendezvény, vagy csak valamilyen jótétemény. Egy éves működésünk alatt ezen a téren nagyon kellemesen csalódtunk, olyan településen élünk, ahol nagyon erős az emberekben a tenni akarás, a közösségi élet, a másokért való felelősségvállalás. Sokkal színesebb, gazdagabb a településünk, mint az elsőre gondoltuk. Nagyszénás büszke lehet a civil életére, civil szereplőire, mi pedig igyekeztünk is ezt népszerűsíteni, helyet adni minden közösségnek, személynek a bemutatkozásra.

Nálunk helye volt minden hírnek, amely Nagyszénásról szólt, amely a civil társadalmunkat, a szénási embert, alkotásait, és tetteit ismertette. Helye volt, és lesz a szabad véleménynek, a szénási emberek egészséges gondolatcseréjének. Egy színes, gazdag civil közösséget, jó példákat, és egy kicsit más véleményt szerettünk volna eljuttatni a településünk lakóinak. Igyekeztünk politika semlegesek maradni, a véleményeket, híreket az ember felől megközelíteni, hogy semmilyen politikai érdeket, kampány célt, propagandát ne szolgáljunk. Ezért persze kaptunk hideget-meleget is, de eltántorítani, cenzúrázni magunkat nem hagytuk.

De nézzük ezt meg a számok tükrében is. 255 bejegyzést tettünk közzé, 150 eseményt népszerűsítettünk az oldalunkon egy év alatt, napi 70-230 látogató olvas bennünket, a legnépszerűbb bejegyzéseinket 1000-1600-an olvasták pár óra alatt. Több tucat dicsérő, biztató levelet kaptunk az indulásunk óta. Megosztásainkkal a facebook oldalunkon pedig tovább növeltük a kedvelőink számát, ma 1033 ember kedvel bennünket, kedveli a munkánkat. Köszönjük!

Úgy gondoljuk nem a számok a munkánk igazi lényege, hanem az érzés, amit közvetíthetünk Önöknek, van miért szeretni kis falunkat. Közösségeken, az embereken keresztül nem csak példákat szeretünk volna megmutatni, de vágyunk egy sokkal nagyobb közösséget is megalkotni, a szülőfaluját, a lakhelyét szerető emberek összetartó, békés közösségét. Itt még van tenni valónk, de az irány jó, úgy gondoljuk. Tartsanak velünk ezen az úton az elkövetkező egy évben is.

Mi így Szeretünk Nagyszénás!

Szerző: Szeretlek Nagyszénás

Fotó: Facebook

Hozzászólás

Hozzászólás