Hírek

Orosházára költözött a Kodolányi János Főiskola

Naprakész képzés, innováció, kutatásfejlesztés — a Kodolányi János Főiskola ezt kínálja a fiataloknak. Mostantól, vagyis 2017. február elsejétől orosházi székhelyen. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót a gyopárosi főiskolai központban.

A résztvevők történelmi lépésként értékelték, hogy a Kodolányi János Főiskola Székesfehérvárról Orosházára helyezte át székhelyét. Az ezáltal nyújtott lehetőségeket a város igyekszik teljes mértékben kihasználni, a cél a minőségi oktatás biztosítása alapfoktól felsőfokig, hogy naprakész tudással rendelkezzenek a fiatalok.

A polgármester, Dávid Zoltán azt hangsúlyozta, a minőségi oktatással itt tarthatók a fiatalok és sokakat ide is vonz a felsőoktatási képzési lehetőség.

— A város mindent megtesz, hogy hosszú távon a főiskola sikeres legyen. Lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a Kodolányi János Főiskola fejlesztéseit. A legutóbbi testületi ülésen 20 millió forintos Kodolányi János Ösztöndíjprogramot fogadtunk el, emellett a Dózsa György utca 7. szám alatti ingatlant 15 évre bérbe adtuk az intézménynek, mely a tervek szerint pályázati források segítségével itt alakítja ki nappali képzését és adminisztrációs központját – mondta el Dávid Zoltán.

Bejelentéssel kezdte a rektor, dr. Szabó Péter.

— Dél-Magyarországon a Kodolányi kapta meg azt a lehetőséget, hogy elindítsa a közösségszervező szakot nappali és levelező tagozaton. Fontos ez a terület is, hiszen 3 ezer álláshely betöltetlen. Majd emlékeztetett: a telephelyváltás komoly kihívás. Orosháza felsőoktatási intézménnyel gyarapodik. Nem gyakran hallani ilyen híreket. A Kodolányi 3 éves előkészítés után ezt megtette, mert fogadókész, partneri környezet fogadta Orosházán. Elmondta, felmenő rendszerben az a 300 nappali tagozatos diák arra jó alap, hogy a több mint 25 éves múlttal bíró főiskola hosszú távon sikeres legyen Orosházán.

— A célunk, hogy egyetemi középvárossá fejleszthessük Orosházát. Stratégiai megállapodásokat kötöttünk a környék középiskoláival és együttműködünk a térségi nagyvállalatokkal, cégekkel, hogy az igényeiknek megfelelő, piacképes tudást biztosítsuk.

– Összefogva a térségi önkormányzatokkal és cégekkel egy 300 fős ösztöndíjprogramot tervezünk, azt szeretnénk, hogy a nálunk megszerzett tudást a fiatalok helyben kamatoztassák. Az informatikaalapú képzések jelentik az egyik fő irányt, a Gyopárosi úti épületben egy informatikai központot tervezünk – fogalmazott a főiskola rektora. Itt végeznek majd kollégiumi férőhely-bővítést, a belvárosi (volt könyvtár épület), bérbe kapott ingatlanban alakítják ki a központot és a nappali képzést a felújítás után.

Az informatika mellett fő területként jelölik meg az élelmiszeripart és kutatásfejlesztést, már folyamatban a tudományos-technológiai-ipari park akkreditációja.

Arról, hogy miként hat Dél-Békésre, annak fejlődésére, az elvándorlás megállítására a Kodolányi, Simonka György országgyűlési képviselő beszélt.

– Három éve indult az az előkészítő munka, amelynek most érik be a gyümölcse. Orosháza kiemelt oktatási, tudományos és innovációs központ lehet. A lehetőségek tárháza nyílik meg nemcsak a fiatalok, de a vállalkozások számára is – tájékoztatott Simonka György országgyűlési képviselő.

A középtávú cél egy informatikai fejlesztési zóna létrehozása vonzó befektetési környezettel, hogy több ezer fiatal fejlesztő mérnököt tartsanak helyben, ezzel növelve a vállalkozások versenyképességét, további munkahelyeket teremtve. Hosszú távon pedig ezzel megállítható a népességfogyás is a térségben (megjegyezte a politikus: évente 1500 emberrel vagyunk kevesebben). Meg kell alapozni azt, hogy Dél-Békés kilépjen hátrányos helyzetéből.

A célok közé tartozik, hogy több ezer emberrel bővüljön azoknak a száma, akik európai uniós színvonalú munkahelyen dolgozhatnak és ennek megfelelő fizetést vihetnek haza.

A sajtótájékoztató résztvevői kiemelték, innovatív szemlélettel, a térségbe hozott tudományos és kutatómunkával minden feltétel adott lesz a fenti célok megteremtésére.

Forrás: BEOL.HU