Civilek Egyéb

IV. KISCSÁKÓIAK ÉS KISCSÁKÓRÓL ELSZÁRMAZOTTAK TALÁLKOZÓJA!

 

Szeptember 14-én tartották a IV. Kiscsákóiak és Kiscsákóról elszármazottak találkozóját, most is nagyon sokan eljöttek.

5 éve jött létre a FB-on az Emlék a kiscsákói tanyavilágnak c. oldal, és ebből kerekedett ki a találkozó ötlete . 2019.09. 14-én immár 4. alkalommal. Minden találkozónak meg volt a maga külön témája. A mostaninak a tanyavilág zenei fejlődése, amit Plesovszki József egykori öregdiák nagyon szépen végigvezetett egészen napjainkig. A hangszerek tulajdonosait ő kereste fel, és ő maga is hozzájárult több hangszerrel a kiállításhoz. A gyerekek, unokák boldogan hozták őseik hangszereit, és egyéb relikviáit ezekkel is emelve a színvonalát a rendezvénynek. Volt több hegedű, (köztük egy több mint 400 éves, ami STRADIVÁRIUS MESTER MŰHELYÉBŐL KERÜLT KI 1705-ben. ) Tangóharmónikák, citerák. Az egyik citerán Zábrák Zoltán be is mutatta, hogy ő nem csak a hangszert örökölte nagyapjától, hanem annak minden egyéb tudományát és citera játékával igen jó hangulatot teremtett a jelenlévőknek.A találkozó több színtéren zajlott, a vendégek egy része megtekinthette a helyszínen a kastély új állagmegóvó tetőszerkezetét és a kastélyt kívül-belül bejárhatták, mivel az életveszélyes állapot megszűnt. Akik a Műv házban maradtak, ők pedig képkiállításokban, kisfilmekben gyönyörködhettek, beszélgethettek, örülhettek egymásnak. Kulcsárné Plesovszki Katalin szavai hűen tükrözi az egész nap hangulatát : “első hívó szóra hazamentünk, sírva nevettünk, nevetve sírtunk – egymást felismerve Öleltünk”

Képek a rendezvényről:

Kiállításra került Valastyán Gyuri bácsi a Geist család uradalmi gépésze által készített kis gőzgép, amit az 1930-as években készített.

Szerző: Nagy Lajos

 

admin
Latest posts by admin (see all)

Hozzászólás

Hozzászólás