Gazdák

Nagyon várják az esőt

Komoly fejtörést okoz a gazdáknak az időjárás, egészen pontosan az eső hiánya. Hiába vetették el októberben az őszieket, árpát, búzát, még semmi nem kelt ki pedig már novembert mutat a naptár.

Ottjártunkkor épp a szerves trágyát szórták ki Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó földjén. Az aktuális munkák közül most ez, illetve az esedékes növényvédelmi teendők vannak soron.

– Ki kell juttatnunk a trágyát, még akkor is, ha beszántani nem tudjuk. Sajnos olyan mélységig ki van száradva a talaj, hogy a szántás, így az őszi mélyszántás is egyenlőre esélytelen. Tárcsázunk, hogy valamennyire mégis bekerüljön a talajba a trágya, aztán szántunk, majd amikor lehet – mondja Tibor, aki 130 hektáron gazdálkodik.

A repcét még augusztus végén, szeptemberben elvetették, de a szárazság miatt csak kevés kelt ki. Búzából, árpából még semmi, pedig nyakunkon a tél és jó lenne, ha még a fagyok beállta előtt a kis növények meg tudnának erősödni.

– A repcén, a számukra kedvező száraz, meleg időben elszaporodtak a rovar kártevők, ezek ellen kellett védekeznünk. Az ilyenkor szokásos gyomirtózást is elvégeztük – folytatja a gazdálkodó.

Pocok invázió

Hosszú és csapadékszegény volt a nyár és az ősz az idén. Ilyen körülmények között nem csak a rovarok, de a négylábú kártevők is elképzelhetetlen mértékben elszaporodnak. A mezei egerek, pockok szinte invázió szerűen lepik el a határt és a majorokat….

Tovább a teljes cikkre.

Nagyon várják az esőt

Szerző: Csányi József

Forrás: Oroscafe