Patrióta Vélemények

Kicsit több szerénységet!

 

A nagymamám arra tanított kisgyermek koromban, hogy mindig figyeljek oda arra, amit egy idősebb ember mond, mert az idősebb ember már a koránál fogva is több dolgot megélt, megtapasztalt, és bölcsebb lehet nálam, tanácsaiból tanulhatok. Persze papám ilyenkor mindig közbevágott, azt se felejtsem el megnézni ki adja a tanácsot, és ha azt látom, hogy élete során igen hanyagul kezelte a tízparancsolatot, akkor nagyon ne bajlódjak az ilyen ember véleményével.  Gyerekként ezt még nem értettem, de ahogy haladok előre a korban egyre inkább értem mit is akart ezzel mondani öregapám!

Manapság egyre inkább időszerűek a mondatai. Egyre több az olyan ember, akinek véleménye van a közösségünkön belül egyes emberekről. Lassan már nem is korfüggő a dolog öreg, fiatal egyaránt érez magában annyi „bölcsességet”, hogy másokról véleményt mondjon akár nagy nyilvánosság előtt is.  A piacon, újságban, interneten jó tanácsokkal akarják ellátni kis közösségünk tagjait, hogyan éljenek, hogyan viszonyuljanak másokhoz. Mindenben kompetensek, múltban, jelenben, gyereknevelésben, szerelmi ügyekben, pszichológiában, politikában, mindenben okosabbnak gondolják magukat a többi embernél.  Koruknál, esetleg beosztásuknál fogva felhatalmazást éreznek arra, hogy az „eltévelyedett” embertársaikat (meg)neveljék, megszólják, vagy lenézzék. És ez olyan ragály lett, amely vízszintes és függőleges irányba egyaránt terjedni kezdett, a településünk több vezetője is beleesett ebbe a kórba.  Oktatnak, nevelnek, véleményeznek embereket, másokat megszólnak, magukat ugyanakkor szentként kezelik. Semmi baj nem volna ezzel, ha az életükben ők élen jártak volna az Isteni iránymutatás betartásában, de sajnos a tízparancsolatot pont ezek az emberek kezelték a leghanyagabbul. Mégis most úgy gondolják, hogy az emberek feledékenyek, megbocsájtóak, és ahogy bennük megkoptak a saját bűneik emlékei, úgy elfelejtették azt mások is velük kapcsolatosan.  A saját dolgaik helyett a másokéval kell foglalkozniuk, másokban kell a hibákat keresniük.

Ezért én most lámpást szeretnék gyújtani az amnézia végső elhatalmasodása előtt ezeknek az embereknek a fejében. Azt ugyan jól gondolják, hogy a kollektív közösség tudata sokkal feledékenyebb és megbocsájtóbb, mint az egyéné, mert egy közösségen belül  vannak emberek akik gyorsan, vannak akik lassan felejtenek. De mindig maradnak olyan emberek közöttünk, akik soha nem felejtenek, tudják ki honnan jött, emlékeznek mindenki megtett útjára, amit az élete során bejárt, a jó cselekedeteire vagy éppen a rosszra.

Ezért javasolnám ezeknek a becsmérlő, véleményező, kritikus embereknek, és a kedves vezetőinknek, hogy mielőtt megszólnak másokat, gondolkozzanak el egy kicsit azon, hogy nekik nem-e nagyobb szükségük lenne a falu közösségének a feledékenységére, megbocsájtására, mint azoknak akikről véleményt mondanak!