Gyermekek Iskola

Egyszer mindennek elérkezik a vége, s akkor búcsúzni kell

 

“Töröld le könnyedet
Kisírt szemedben mosoly
legyen és derű,
Minden nap kezdődik valami
valami nagyszerű,
valami gyönyörű.”

Nagy László verse

2017.06.17-én ballagási énekektől volt hangos a Ságvári utca, elköszöntek idén is a nyolcadikosok az iskolától. Véget ért az életükben egy korszak, kirepülnek a településünkről különböző városok, középiskolák irányába, elkezdődik valami új az életükben. Nem is olyan ismeretlen ez az érzés számukra, hiszen hat évesen még szorongva lépték át az általános iskola küszöbét, úgy érezték valami új, ismeretlen világba csöppentek. De gyorsan eltelt 8 év és újra valami ismeretlen kihívás várja őket, amelyhez az alapokat itt szerezték meg Nagyszénáson az általános iskolában, itt formálódott egyéniségük a sokat látott és sok mindent megért falak között. Útravalóul számtalan közösen megélt élményt vihetnek magukkal, öröm, bánat, siker, kudarc, gondok és nehézségek maradandó emlékei kerültek a tarisznyájukba. Újabb lépést tettek a jövőjük felé, izgalommal, reményekkel várva a középiskolát, még nem tudják milyen jó lesz majd belenézni abba a tarisznyába, mit jelent majd 10-20-30 év múlva visszagondolni ezekre az évekre, leporolni a közös osztályképeket, ráismerni valakire az osztálytalálkozón. Elmesélni kivel mi történt, ki hova került ebből a nagy közös fészekből, amit általános iskolának hívnak. Egyszer mindennek elérkezik a vége, s akkor búcsúzni kell, de feledni soha nem szabad honnan indultatok el az útra!

Sok sikert mindenkinek!

 

Fotó forrása: Czabán Samu Általános Iskola

 

Hozzászólás

Hozzászólás