Tisztelt Nagyszénásiak!
Többen kerestek már meg, hogy ebben a hónapban nem adtam tájékoztatást a testületi ülésről, azért csak most írok, mert megvártam a testületi ülésről, hogy a jegyzőkönyv elkészüljön. Most készült el, így a történteket hitelesen tudom Önöknek leírni. Igyekszem rövid és tömör lenni a témákat illetően, remélem sikerül. Lesznek napirendi pontok amelyekről nem írok a tájékoztatómban, mert érdemleges dolog nem történt, de akit minden részlet érdekel az keresse a feltöltött jegyzőkönyvet a nagyszenas.hu oldalon.
Így most a közepébe is csapnék a testületi ülésnek, kezdjük a DAREH üggyel:
DAREH ügy
A Dél-kelet Alföldi Hulladékgazdálkodási Rendszer a teljes neve a társulásnak, és biztosan emlékeznek rá, hogy ez az a szervezet, amelyben a Gyulaiak átvették az irányítást az Orosháziaktól egy érdekes közgyűlés keretében. Hát sok pénz van benne így nagy az érdeklődés arra vonatkozóan, hogy ki is irányítsa ezt a szervezetet. Nagyszénás vezetése ebben az ügyben megint Gyulaiak pártjára állt, és a nagyszénási polgármestert meg is választották a Felügyelő Bizottság tagjának a sajtó szerint. A gond csupán az volt a történetben, hogy Nagyszénás sokáig nem fizetett tagdíjat a DAREH-ban, a megszűnt Népszabadság korábbi cikke szerint ki is lépett belőle. Ezért kicsit furcsállottam, hogy ha kiléptünk vagy tagdíjat nem fizettünk, hogy kerülhetett a Felügyelő Bizottságba a Nagyszénás első embere. Azóta minden testületi ülésen megkérdeztem ezt az ügyet és minden ülésen más választ kapok.
De lássuk mi a márciusi válasz a kérdésemre:
Forrás: Nagyszénás Képviselőtestületének márciusi ülésén készült jegyzőkönyv
Tehát értik! Ha nem akkor se lepődjenek meg, mert nincsenek egyedül. Tehát beválasztják a polgármester urat a Felügyelő Bizottságba tagnak, hogy többek között felügyelje a tagdíjbefizetéseket, és a gazdálkodást, de pont mi nem fizetünk tagdíjat. Nekem ez elég fura. „Illetve a társulásban történő részvételi szándékunk indoka jelen állapot szerint még az új vezetéssel tárgyalás alatt van.” Hónapok óta nem tudok két értelmes szót kicsikarni a testületi üléseken erre vonatkozóan, helyette kapok ilyen szóvirágokkal és maszatoló szavakkal ékesített mondatokat. Nagyszénáson ezt nevezik hiteles tájékoztatásnak. Ha nem tudjuk részt akarunk-e benne venni, akkor miért vállalta el a Felügyelőbizottsági Tagságot. Én ezekből a válaszokból azt olvasom ki, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy mi zajlik a DAREH körül, majd a polgármester úr eldönti mit akar a falu.
De lépjünk tovább, a közérdekű felajánlásokról történő döntésre. Itt tárgyaltuk a Polgári Egyesület Nagyszénásért, az Összetartozunk Alapítvány és a Fejlődő Nagyszénásért Egyesület felajánlását. Én most a Fejlődő Nagyszénásért Egyesületet külön választanám ebben a kérdésben, mert mögöttük nem áll ott teljes vállszélességben egy önkormányzat. Becsülöm és tisztelem, ha egy közösség saját erőből képes akkora rendezvényt megvalósítani, mint ők. A problémám inkább azokkal van, ahol nem lehet eldönteni meddig tartott a közpénz és hol kezdődött az egyesület hozzájárulása. El is mondtam mi a konkrét problémám ebben a kérdésben.
Forrás: Nagyszénás Képviselőtestületének márciusi ülésén készült jegyzőkönyv
Szerintem a polgármester úr válasza mindent elárul az ügyről, és a hozzáállásról. Úgy gondolom a jó barátság alapja a korrekt elszámolás, a becsület és a jó szándék megőrzéséhez pedig elég lenne csak bemutatni egy számlát erről a „finanszírozásról”. Ez a történet nem rólam szól, ez a tisztán látásról szól, a mire fordítjuk a közpénzt, és hogy kerül ebbe a történetbe egy egyesületet reklámozó naptár. Ha minden rendben van, ne egymásra mutogassanak hol a számla, hanem megmutatják és mindenki megnyugszik. Ilyen válaszokkal csak generálja a további kérdéseket és bizalmatlanságot. De olvashatják senkinek semmi köze a számlához, így ne lepődjön meg a testület és a polgármester úr sem azon, ha elveszíti az emberek bizalmát.
Egyik képviselőtársam is hozzászólt a dologhoz, az alábbiakat:
Forrás: Nagyszénás Képviselőtestületének márciusi ülésén készült jegyzőkönyv
Kedves Képviselőtársam! Mind a ketten tudjuk, hogy Nagyszénáson nem sokan engedhetik meg maguknak még azt sem, hogy egy bálba elmenjenek, nem pedig azt hogy mecénásai legyenek olyan céloknak, amelyek az önkormányzat feladata lett volna megvalósítani. Az öné, a képviselőtársaié és az enyém is. A játszótér, az óvoda támogatására pályázatok voltak kiírva, pályázni kellett volna, onnan hozni a pénzt, nem pedig a szénási emberek adakozásából megcsinálni. A falugyűlésen elhangzott, több mint 280 millió forint tartaléka van az önkormányzatnak kincstárjegyben, mégis a helyi emberek adományaiból tudunk csak óvodásoknak eszközöket venni, játszóteret építeni? Az óvoda felújításáról már nem is beszélve. Ha ennyi pénzünk van, akkor miért nem költünk belőle a nagyszénási emberek közérzetét javító dolgokra, miért kotlunk rajta? Miért kellett kommunális adót emelnünk, ha ennyire jól állunk? Ne értsenek félre, senki jó szándékában nem kételkedem, aki adományával, támogató jeggyel segítette ezeket a célokat. Az én problémám a képviselőtársam cinizmusa, hogy egyáltalán nem érzi a saját felelőségét abban, hogy nem külső forrásból szerzünk forrást, hanem a szénási emberek adományaiból lesz mondjuk játéka az ovisoknak. Nem ezért vagyunk képviselők! Persze amikor a játszótér vagy az óvodai eszközök átadására kerül a sor, ott lesz az egész testület a fotókon. De hol lesznek azok az emberek, akik ezt összeadták?
2017/2018-as nevelési évben indított óvodai csoportok
Szeretném ezt a történetet több oldalról is megvilágítani Önöknek, hogy lássák mi van a történet mögött. 2017. szeptemberétől, 5 óvodai csoport lesz, ez 2 óvónő és egy dajka elbocsájtását jelenti, valószínűleg. A nagyobb baj az, hogy a csoport létszám csökkentését már érveléssel sem akarják alátámasztani, ez van és kész! Bemásolnék egy hírt a Nagyszénás újságból erre vonatkozóan:
Forrás: Nagyszénás Újság
2017. márciusban 104 gyerek jár az óvodába, szeptembertől 100 fő fog járni. Tehát értik, 4 fő miatt elküldünk valószínűleg 2 óvónőt és egy dajkát. Számoljanak utána a törvény megengedi a minimum 13 főt és a maximum 25 főt csoportonként. 100/6 = 16 fő. 100/5= 20 fő. Akkor jogos a kérdésem önök szerint is ugye, hogy mire megy ki a játék?
Az viszont igaz, hogy csökken a gyerekek száma elvándorolnak a fiatalok, látjuk. Lassan nem csak házak, utcák ürülnek ki. De itt jön a kérdés, ki a felelős azért, hogy Nagyszénásról elvándorolnak a fiatalok, nem születik gyerek? A kormány? Nem! A felelősök ott ülnek a nagyszénási képviselőtestületben! A 12 éve és talán előtte sem, senki nem tett egy lépést sem a fiatalok itt tartásáért, a helyzetük javításáért, elmentek, és előbb-utóbb látszik ennek az eredménye. Kit büntetünk meg mások hibáiért? Az óvónőket és a dajkát, majd a szülőket, ha a két telephelyet összevonják. Ez a folyamat pedig innentől kezdve csak gyorsulni fog. Ami felháborít viszont a cinizmus, mossuk kezeinket ez nem a mi dolgunk, majd a vezető óvónő elintézi. Ő feladata az elbocsájtás. Ugye ezt senki nem hiszi el, hogy nem egyeztetett előtte a polgármester úrral, az alpolgármester asszonnyal?
Ami még érdekes ebben a storyban az, hogy most is a helyi embert küldjük el keressen máshol, más településen munkát magának. Nálunk az a spórolás, ha a helyi óvónőt elküldjük a vidékieknek pedig útiköltség-térítést is fizetünk. Nem értik miért kevés a szülő, a gyermek a településen. Ezért, mert így bánunk a helyi családanyákkal!
Forrás: Nagyszénás Képviselőtestületének márciusi ülésén készült jegyzőkönyv
Pár szót még fűznék ehhez. Régóta vagyok már a politikában ahhoz, hogy lássam mi a mese és mi a valóság. Azt is tudom az emberek mesékre vágynak, és nem szeretik, ha valaki kiábrándítja őket, mondjuk a húsvéti nyusziból. Miért mondom ezt? Emlékszem, amikor a testület leszavazta a Calendula Tervet, amit a Dél-Békési polgármesterek állítottak össze. Sőt nagyképűen az is elhangzott, hogy „Simonka meg akarja váltani a világot”. Leszavaztunk egy tervet, amit több tucat polgármester aláírt, nekünk nem kellett. Nem azért szavaztuk le, mert mi sokkal komolyabb tervekkel akartuk itt tartani a fiatalokat, hanem azért mert a településnek is kötelessége kiállni a polgármester személyes konfliktusa mellett. Sajnos a 12 év alatt semmilyen tervel nem rendelkeztünk a fiatalokat illetően. Azért utasítottuk el mások ötletét, mert valahol szerepelt az anyagban Simonka György neve, miközben a fiatalokat illetően azóta sincs semmi tervünk, de mi megmutattuk a képviselő úrnak. Igazából nem vele csesztünk ki az arroganciánkkal, hanem a település fiataljaival, és itt a hozadéka. Bár most még nem látszik annyira tragikusnak az ovis létszám csökkenése, de előre vetíti a jövőt. Egy óvodai csoporttal kevesebb, majd megint egyel, és így tovább. Nyugdíjas paradicsommá tette ez a mentalitás a települést, de szép lassan meg is fosztotta a jövőjétől Nagyszénást! Persze hallom a károgókat, más településeken is így van, meg ez a kormány bűne, meg a … stb. Nem! Tévedés! Ezért a településért mi felelünk, nem Gádoros, nem a kormány, még csak nem is a testület, mi nagyszénási emberek, akik hagyjuk elöregedni, lassan elfogyni a falut, csupán egyes emberek személyes politikai túlélése miatt!
Hol az igazság? Keresse meg maga mindenki. Én igyekeztem a legtöbb oldalról megvilágítani.
Egyebek napirendi pont:
Forrás: Nagyszénás Képviselőtestületének márciusi ülésén készült jegyzőkönyv
Igen jól olvasták a képviselőtársaim felálltak és távoztak a testületi ülésről szó nélkül. Hogy miért? Mert ennél a napirendi pontnál tudom elmondani azokat a témákat amelyek nem a napirendhez tartoznak, de engem vagy az embereket érdekel. Illetve azt se felejtsük el, hogy ez az ülés azután volt, hogy a polgármester urat feljelentettem veszélyeztetésért a rendőrségen. Gondolom megbeszélte a testület hozzá hű tagjaival, hogy így demonstrálják a kiállásukat mellette. Csak mosolyogni tudtam, mert nagyon ismerős volt a szituáció arra az esetre, amit a régi FIDESZ megszüntetésénél hallottam az ismerőseimtől. Ott is a polgármester úrnak volt konfliktusa a választókerületi elnökkel, de mégis minden tagnak ki kellett állni mellette és visszaadták a pártigazolványaikat önkéntesen, amelyet aztán elküldtek Kövér Lászlónak. Na, most is valami hasonló történt, azok tiltakoztak, akiknek közük nem volt a feljelentéshez, valószínű azt sem tudják miért kellett most megsértődniük. Számomra vicces, hogy így elveszítették emberek az egyéni identitásukat, mikor kell megsértődni azt is más dönti el helyettük. De jól látszik ebből az esetből is, hogy ők kit képviselnek a testületben. Nem a nagyszénási embereket! Remélem erre a hónapra a megemelt tiszteletdíjukról is lemondanak, ha ennyire erős az igazságérzetük, hiszen nem vettek részt a testületi ülésen végig. Gondoljanak bele, ha Orosházán az ellenzék felszólalásánál a FIDESZ-es többség felállna és kivonulna, mit volna ott, de itt ezt is meg lehet tenni. Itt ilyen a demokrácia, amit én inkább arroganciának neveznék.
Minden ünnepen ugyanaz a sablon szöveg a felszólalóktól, fogjunk össze, toljuk együtt Nagyszénás szekerét, ne legyen ellenségeskedés. De tényleg összeakarnak fogni, vagy pont ők generálják a konfliktusokat másokkal? Egy kicsit nézzünk utána ennek az elmúlt időszak példáit megnézve. Azért azt sem felejtsük el, hogy soha nincs gazdája annak honnan származik a „pletyka”, csak „hallottam”, de ha mögé nézünk lehet tudni kinek az érdekét szolgálja! Emlékezzenek vissza, először Simonka Györgyből lett a településen mumus generálva, nem volt szabad szeretni, pedig lássuk be Nagyszénáson nagy fölénnyel nyert 2014-ben, mint országgyűlési képviselő. Kellet egy ellenségkép az embereknek, kellettek szabadságharcosok, akik megvédik a Nagyszénást. Az önkormányzati választások idején az emberek között járva már lehetett hallani kik az új mumusok, az „új” FIDESZ, mert le akarnak váltani mindenkit, meg nem is szeretik a falut, stb. A pánik keltés ott bejött. Aztán jöttem én. Nagy Mihályt lett a falu ellensége, mert feljelenti a falut, tőlem is meg kell védeni a falut. Majd jött a Szeretlek Nagyszénás oldal, azt sem szabad szeretni, mert ott írogatnak, és az nem jó, ha nem lehet őket ellenőrizni. Évek óta nem szól egyébről a kommunikáció a faluban, csak arról, hogy aktuálisan ki a közellenség. Az sem számít, ha egyre több ember lesz a közellenségek táborában, csak mindig legyen ellenség képe az embereknek. Kinek jó ez? Szerintem tudják! De van egy nagy igazság, „nem a háborúban lehet fejlődni, hanem a békében”! Tudom! Már hallom a kritikus szavakat, én sem a békét keresem. Ez igaz! Úgy érzem azok a legnagyobb ellenségei a településen a békének, akik legjobban próbálják hirdetni! Akiknél arra épül a barátság, hogyan tudnak utálni másokat, és nem tudok báb lenni, nem fogom cserben hagyni a szavazóimat sem!
De lássuk mi is történt a kivonulás után:
Forrás: Nagyszénás Képviselőtestületének márciusi ülésén készült jegyzőkönyv
De, hogy értsék önök is. A polgármester úr a falugyűlésen bejelentette, hogy az NTP Kft. munkásai dolgoznak nála, bontanak egy épületet. De minden szabályos, ki fogja fizetni őket. Ekkora viszont már a közmunkások megkerestek engem, hogy ki akarják vezényelni őket a bontáshoz, járjak utána megtehetik-e ezt velük. Ezért írtam a Belügyminisztériumnak és a Munkavédelmi Felügyelőségnek is állásfoglalást kérve, hogy ez lehet-e szabályos. Persze azt kaptam válaszul, hogy közmunkások ilyen célú foglalkoztatása törvényellenes. A felügyelőség emberei ki is mentek ellenőrizni meg is büntették az NTP Kft.-t 184 200 forintra, munkavédelmi hiányosságok miatt. Ezen a napon mentem ki én is megnézni kik dolgoznak a bontásnál, nem saját szórakoztatásomra voltam ott, hanem azok az emberek miatt, aki megkerestek a panaszukkal, ekkor történt az az ominózus eset, amikor nem akart semmit, de mégis 15 centire állt meg tőlem a polgármester úr autója.
Azért pár mondatot hozzá fűznék ehhez a történethez, és részemről lezártnak tekintem az ügyet. 5 ember volt kint akkor, ebből 3 NTP Kft. dolgozó, akinek a főnöke ugye a polgármester, a polgármester úr, és én. Azt mondja a polgármester úr, hogy hazugság az egész. Négyen egy ellen aránynál, önök szerint kitalálnék egy hazugságot, és még feljelentést is teszek, ha ez nem történt volna meg? Hazudnék 4 ember ellenében? Miért? Következő kérdésem. Ha nem volt ebben semmi szándékosság és bárhol meg tudott volna állni a polgármester úr azon a hosszú kövesúton, akkor miért jött le a köves úrtól és 15 cm-re állt csak meg tőlem? Nem gondolom, hogy magyarázkodnom kell ebben az ügyben, hazugnak sem nevezek senkit. Valóban nem történt személyi sérülés, és így nincs ügy belőle, de mindketten tudjuk mi volt aznap az üzenet ebben a 15 centiméterben. Ennek a történetnek ez a lényege. Én is tudom, ő is tudja!
Szerző: Nagy Mihály