Gazdák Gazdakör

10 éves a Nagyszénási Gazdakör

Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Nagyszénási Gazdakör, az évforduló alkalmából Uhlár János elnök elismerést vehetett át Jakab Istvántól a MAGOSZ elnökétől és dr. Kulcsár Lászlótól a Békés megyei Gazdakörök Szövetségének elnökétől, 2017. február 25-én az Orosházán tartott küldöttgyűlésen. Jakab István elismerő szavakban méltatta ezt a 10 esztendőt, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben ugyan ilyen aktív és eredményes évek várnak még a nagyszénási gazdaköri mozgalomra, mint amit a hátuk mögött tudhatnak.

De lássuk az elmúlt 10 év történéseit:

A kezdeti bizonytalankodás után 2007 október 10-re összeállt egy kis csapat, és megalakult a Nagyszénási Gazdakör 26 fővel. Az alapítók a gazdakör vezetését Balogh Józsefre, Sovány Pálra, mint alelnökökre, és Uhlár Jánosra, mint elnökre bízták. A felügyelő bizottságba pedig Vastag János bizottsági elnökként, Bagi György, és Szebeni János bizottsági tagként került megválasztásra.

Célul tűzték ki – és lehet akkor ezek még csak nagy szavaknak tűntek – a nagyszénási gazdakör tagságának érdekképviseletét, önálló gazdálkodók, családi gazdálkodók fejlődésének segítését. A szükséges ismeretek, szakmai támogatás eljuttatását hozzájuk, a közös fellépés előnyeinek kihasználását. A termőföld, mint a legfontosabb nemzeti kincsünk termőerejének megőrzését, emberi környezetének megóvását. De lássuk sikerült-e ezeket a célokat az elmúlt időszakban megvalósítani.

A kezdetektől törekedtek arra, hogy a helyi politikai, életben jelen legyenek és képviseljék a helyi gazdatársadalmat. 2006-2010-ig Uhlár János, 2010-től pedig, Skulkéti Lóránt képviselte a Gazdakört a helyi képviselő-testületben. Ezen túlmenően a településen kívül is építgették kapcsolataikat, tagjai lettek a megyei és az országos gazdaszervezeteknek, a tagság mellett több tisztségre is felkérték a helyi szervezet vezetőjét, többek között a Békés megyei Gazdakörök Szövetségének a Felügyelő bizottságában is tag a Nagyszénási Gazdakör elnöke.
Megállapodást kötöttek több hazai és határon túli szervezettel, többek között az Aradi Magyar Gazdák Egyesületével, a magyarcsernyei Gazdakörrel. Elmondhatják, hogy jó kapcsolatot ápolnak a helyi civil szervezetekkel.

Mára sikerült önálló irodát kialakítaniuk, ahol a gazdakör elnöksége ülésezhet, a tagság pedig ügyeit tudja intézni.

Mit élvez az összefogásból, a tagság?

A Gazdakör minden évben vendégül látja a tagságát a falunapon, és minimális költség mellett gazdavacsorát is szerveznek számukra. Több szakmai kiránduláson vannak túl, így jutottak el a Hungexpora, Aradexpora, Kiskunfélegyházára, a Parlamentbe közösen.

Ezen túl, kézzel fogható anyagi előnyei is vannak az összefogásnak a helyi gazdák számára. A Gazdakörnek köszönhetően összehangolják az értékesítéseiket és az alapanyag beszerzéseiket, ez a közös fellépés pedig komoly árrés kialkudására ad lehetőséget a tagság számára.  Sajnos az egyre nagyobb volumenben fellépő nagyüzemek között a gazdák másként nem kerülhetnének alkupozícióba. 10 év alatt nagyon jó kapcsolatokat sikerült kiépíteni az értékesítéseknél, Nagyszénáson azóta gazdaköri tagnak értékesítési gondja nem volt. A környező települések gazdái is gyakran kértek tőlük segítséget, a terményeik eladásában. A Kunsági Éden Kft, és a Salten Unió partnerként kezeli a Nagyszénási Gazdakört, kedvezményekkel, támogatja tagságát.

Ha összeszeretnénk foglalni, az alakulás óta közel 15 millió forintot takarítottak meg a helyi gazdák és fordíthattak beruházásokra, az összefogásnak köszönhetően. Ne felejtsük el az sem, hogy ez a pénz itt maradt a településen, ezzel 45 család megélhetése javult, a gazdakörnek köszönhetően.

Mire jutott még a gazdaköri összefogásnak köszönhetően?

A Nagyszénási Gazdakör finanszírozta a katolikus templom megvilágítását, hozzájárultak az evangélikus templom felújításához, a pálmatéri iskolánál az emlékmű állítás költségeit magukra vállalták, a civilek gyereknapi, ételosztási rendezvényén jelen voltak sok évig, anyagilag támogatták őket, de volt olyan is az évek alatt, hogy a nagyszénási népdalkörnek 400 km útiköltségét finanszírozták meg a gazdák. Az általános iskolában sok éven keresztül ingyen alma akciót szerveztek, amelynek köszönhetően a gyerekek napokig ingyen kaptak almát. A Gazdakör az elmúlt 10 évben nem, hogy nem szorult önkormányzati támogatásra, de település civil kezdeményezéseinél támogatóként volt jelen!

Sikerült-e a 10 év alatt elérni a kitűzött célokat? Ezen sorok után döntsék el Önök!

Szerző: Szeretlek Nagyszénás

Hozzászólás

Hozzászólás