Hírek Nagy Mihály

Elutasították a kényszerbetelepítés elleni előterjesztésem

Tisztelt Nagyszénásiak!

Szeretném folytatni azt a szokásomat, hogy tájékoztatom Önöket a testületi üléseken történtekről, de most két leírásban a témák összetettsége miatt. Kezdeném a számomra legfontosabb témával, az előterjesztésemmel a migráns betelepítés elleni fellépésről.  Ismerve a testület tagjainak hozzáállását nem ért meglepetésként a dolog, de azért bíztam benne, hogy felülkerekednek a saját ideológiai korlátaikon a közösség érdekében. De nem! Elutasították az előterjesztésem.

Ez azt jelenti, hogy sajnos a testület PEN-es képviselőihez közelebb áll a balliberális eszmevilág, mint a polgári. Azt jelenti számomra, hogy nem kívánják megvédeni a település lakóit a betelepülőktől, nem kívánnak semmilyen eszközzel kiállni a településen lakók érdekében. Holnap bármelyikünk szomszédja lehet bevándorló ezek után, ha a testület többi tagján múlik!

Sajnos nagyon sokan olyan illúziót kergetnek a testület tagjaival szemben, ami nem létezik, ideje volna már mögé látni annak az állarcnak, amit magukra vesznek! Ezek a helyzetek, mint az előterjesztésem gyorsan leleplezi mi van az állarc mögött, kik is ők valójában!

Gyakran hallani a település irányítóihoz hű tábortól, hogy össze kellene fogni együtt kellene tolni szénás szekerét, hát ilyenkor látszik mennyire üresek ezek a szavak, mennyire is akarnak bárkivel is összefogni a település érdekében a PEN-es képviselők! Semennyire! Addig még a helyi baloldal ott van mögöttük, eszük ágában sincs másokkal összefogni. Ezért van a sok baloldali ember beszivárgása a nagyszénási közéletbe, vezetői pozíciókba. Ezért volt a tegnapi elutasítás is migráns betelepülők kérdésében, ki kell szolgálni a baloldali támogatói tábort, mindezt Polgári Egyesület köntösébe bújva, a polgári értékrend állarca mögül!

Sajnálom, hogy így alakult, de kiderült egy nagy igazság, a testület többi tagjára nem lehet számítani, abban hogy megvédjék a nagyszénásiakat a betelepülőktől! De nekik kell majd az emberek szemébe nézni az utcán, a munkahelyen, a rendelőkben, nekik kell magyarázkodni arra a kérdésre: Miért?

Nagyon bízom benne, ha megakarják még őrizni a település lakói előtt a méltóságuk maradékát, nem küldik ide a baloldali partizánokat kommentelni! Jobban járnak, ha csendben maradnak, mert nincs mire büszkék legyenek!

Szerző: Nagy Mihály

Nagy Mihály

Önkormányzati képviselő at Nagyszénás Település Önkormányzata
Önkormányzati képviselőként kötelességem az emberek tájékoztatása, véleményük kikérése, érdekeik képviselete! Én emellett ki is állok bármikor!
Nagy Mihály

Hozzászólás

Hozzászólás