Civilek Hírek Nagyszénási Civil Szervezetek Szövetsége

Fiatalok itt tartása – módszerek, programok

Nácisz-300x200A Nagyszénási Civil Szervezetek Szövetsége mindazon túl, hogy egy közösségbe foglalja az együttműködő civil szervezeteket, azzal a céllal is alakult, hogy a településünkön élők problémáira megoldásokat keressen. Fél éve alakult a szervezet, de elég határozottan vetette magát bele a munkába. Az alapítók rendszeres műhely-megbeszéléseket, ötletbörzéket tartanak, illetve modelleket keresnek más településeken  arra, hogyan lehet a helyi emberek életét jobbá tenni. A megbeszéléseken kitalált, vagy megismert programok egy részét a források megkeresése után a civil szövetség meg is kívánja valósítani a településen, azokat a módszereket, programokat amelyekhez szükséges a helyi önkormányzat segítsége pedig javaslatként szeretnék eljuttatni a képviselő testület elé, kérve a segítségüket, támogatásukat.

Ilyen modell keresés eredménye a Fecskeház program amelynek részleteivel szeretnék most megismertetni az olvasókat.

De mielőtt megtudjuk mit is takar ez a program, tekintsük át azokat az okokat amelyek indokolttá tették a szervezet tagjainak ebben az irányban való gondolkodását. Nagyon sok településen probléma a fiatalok elvándorlása, a település népességének elöregedése. Elsősorban a kvalifikált, diplomás réteg az első, aki elhagyja a településeket és máshol, elsősorban városokban kezdi el a családalapítást. De a folyamat lassan generálja saját magát és már az alacsonyabb iskolai végzettségűek is, elsősorban a “jó szakemberek” is elhagyják a vidéki településeket, így folyamatosan csökken a település megújulási képessége. Az a réteg marad a településen, akik már nem lesznek képesek komolyabb változásokat megvalósítani. Elöregszik a népesség, beszűkülnek a lehetőségek, csökken a településen az aktivitás.

A másik probléma a sok eladhatatlan lakóingatlan, amelynek folyamatosan romlik az állaga, csökken az értéke. Tehát adott a szituáció, hogy elvándorolnak a fiatalok és adott egy csomó üres ingatlan a településeken, ez alól Nagyszénás sem kivétel sajnos!

logoDe térjünk inkább át a megoldás keresésre, azokra a modellekre amelyek már működnek valahol, és nem csak a vizionált előnyeiről lehet hallani, hanem gyakorlatból látni jól működik-e. Ezek közül a modellek közül az egyik legsikeresebb a Fecskeház program amelyet már Magyarországon több településen sikeresen működtetnek. Több önkormányzat is indít Fecske Programot illetve működtet fiatal házasok otthonát, mellyel a településen élő fiatalokat kívánja segíteni és egy esélyt adni nekik, hogy elindulhassanak az élet rögös útján.
A Fecskeház Program lényege, hogy a fiatal házasok külön erre a célra épített, vagy felújított bérházakban bérelhetnek lakást, majd egy előtakarékossági szerződést vállalva tovább léphetnének egy saját vagy nagyobb otthonba. A fecskeház önmagában nem új keletű dolog. Több európai uniós államban alkalmazzák már, köztük olyan projektekben is, amelyek célja az elvándorolt, tehetséges fiatalok visszatérésének ösztönzése. Magyarországon számos nagyváros, több község is igyekszik ezzel a módszerrel lehetőséget biztosítani a fiataloknak az otthonteremtésre. A bérlakások olyan önálló ingatlannal nem rendelkező, 35 év alatti fiataloknak nyújtanak segítséget, akik lakáscélú előtakarékosságot vállalnak, és 5 év után saját erőből kívánják megoldania lakhatásukat. Ezen kívül főiskola vagy egyetem nappali tagozatán tanuló házas hallgatók elhelyezésére szolgál a ház. A párok öt esztendő alatt a kamatokkal együtt kétmillió forintot gyűjthetnek össze. Ennek segítségével már felvehetik a kedvező kamatozású, államilag támogatott lakáshitelt, s véglegesen megoldhatják lakhatási problémáikat, a ház lakói ötévente cserélődnek, így a fiatalokat folyamatosan segítheti az önkormányzat.

Ez a program nagyon sok településen sikeresen működik, jó és követendő példa lehet Nagyszénás számára is. A szövetség tovább dolgozik a program a nagyszénási viszonyok közé való sikeres integrálásán.

Forrás: Nagyszénási Civil Szervezetek Szövetsége

 

Hozzászólás

Hozzászólás