Civilek Gazdák Gazdakör

Ebéd a Parlamentben

A Gazdakörünkből a tegnapi napon 21 fővel eleget tettünk Jakab István a parlament alelnökének a parlamenti látogatásra tett meghívásának. Érkezésünk után a az elnök úr a saját irodájában köszöntött minket egy baráti beszélgetés keretében. Ezek után az országház vadásztermében elfogyasztottunk egy nagyon finom ebédet, hol a legnagyobb örömünkre az elnök úr is részt tudott venni. Majd ezt követően egy nagyon exkluzív helyen, a vadászterem erkélyén volt lehetőségünk megcsodálni a kilátást a Dunára. 13 órától egy idegenvezető segítségével megtekinthettünk a parlament nevezetességeit, többek között a Szent Koronát, valamint a koronaőrség őrségváltását. Ezt követően a karzatról betekintést nyerhettünk arra, hogy hogyan is zajlik a parlament ülésezése, ahol éppen a migráns-kérdés volt a téma. A látogatásunk után tettünk egy sétát a Hősök terén , majd haza indultunk. Bátran kijelenthetjük, hogy egy nagyon tartalmas és jó hangulatú napot töltöttünk együtt.

Szerző: Nagyszénási Gazdakör