A magyar települések lakónépességének változásáról szóló, elképesztően részletes térképet tett közzé a Lechner Tudásközpont. A Földgömb című folyóirat tudásbázisa alapján programozott interaktív – kábé Google Maps-elven működő – ábrán világosan látszik a Győr–Budapest–Debrecen–Szeged négyszög szívó hatása, de ugyanúgy leolvasható Borsod-Abaúj-Zemplén megye vészes fogyása is.
A térkép valójában nem új, csak most szúrtam ki. A Lechner Tudásközpont ezentúl rendszeresen közöl interaktív térképeket mindenféle témában, a Földgömb folyóirattal együttműködésben. Az első volt a települések lakónépességének változásáról szóló, de elérhető már a második is, ami pedig a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási központokat láttatja.
A népességváltozásról szóló cuccban érdemes elveszni pár percre. A 2001 és 2011 közötti változások alapján készült térképen a leginkább tanulságos Pest megye, Győr környéke és Észak-Magyarország. Az is érdekes, hogy a Balaton körül milyen változásokat lehet látni.
>>>A térkép ide kattintva érhető el<<<
A tartósan narancs-piros mezőkben vannak szigetek, amiket nem értek. Ilyen például Zalakaros és Csapi, vagy mondjuk északon Patvarc.
A Földgömb Facebook-oldalán egy kommentelő kiemelt egy hiányosságot, amit én is észrevettem: a színskála nem teljesen korrekt, mivel nincs például enyhén növekedő skálaszakasz, miközben van enyhén csökkenő opció.
A Lechner Tudásközpont – bemutatkozásuk szerint – a Miniszterelnökség építészet- és építésügyi politikáját támogató, valamint szakinformatikai feladatokat ellátó szakmai szervezet. Elsődleges küldetése az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság háttérintézeti és szakinformatikai feladatainak ellátása, amely mellett hangsúlyt kapnak az építészeti és a mérnöki feladatok, a vizuális kultúra terjesztése, a tudásmegosztás is.